Végleges
tűs epilálás

 

Sajnos, nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy  egyáltalán nincs szüksége semmiféle szőrtelenítési eljárás igénybevételére.Munkám során, nap mint nap tapasztalom, hogy már egészen fiatal felnőtt korban gondot okoz a fokozott szőrnövekedés. Ez bárhol megjelenhet a testen, és ha ráadásul látható is, akkor az gátlásokhoz, önbizalomhiányhoz, befeléforduláshoz vezethet.

A fokozott szőrnövekedést (hirsutismus) kiválthatják bizonyos betegségek is, amik így ezek még inkább fokozzák ezt a problémát. Ilyen betegség lehet például a hormonális eredetű policisztás ovárium szindróma (PCOS). A változókorban lévő nők életét viszont  az arcon, állon vagy a pajesz vonalában megjelenő szőrszálak keseríthetik meg, amiket szinte naponta kellene csipesszel szedniük. Ezek a szálak ráadásul fokozatosan erősödnek így egyre zavaróbbá válnak.

A szőrtelenítési eljárásoknak a száma végtelen, de szinte egyik sem hozott vagy hoz végleges megoldást.

Már egy 1908-ban megjelent, Szépségápolás című könyvben ismertetik a galvánárammal történő szálankénti szőreltávolítást. Az ezzel a módszerrel végzett epilálás az áram vegyi hatására épült és hatásosnak bizonyult, de mégsem volt tökéletesnek mondható. A tű teljes hosszában keletkezett lúg ugyanis elpusztította ugyan a mátrixsejteket, de ezzel együtt, kimarta a szőrtüszőt is, gyakran atrophiás hegeket hagyva maga után.

Az elv jó volt, de csiszolásra szorult.
A kozmetikai ipar az orvostudománnyal karöltve, sokféle megoldással próbálkozott már, de eddig egyik sem hozott átütő sikert. Különböző szőrtelenítési eljárások jelentek meg, mint amilyen például az IPL vagy a lézer. Nagyon egyszerűnek és könnyűnek tüntek,  a várt siker mégis elmaradt.

Ennek oka, hogy az eredményes kezeléshez a kezelt felületnek több, különféle kritériumnak kell megfelelnie. Ilyen például az, hogy, a szőrszálnak sötétnek, a bőrnek pedig világosnak kell lennie, mert a sötét szín nyeli el a sugarakat és így pusztítja el a mátrixsejtet. Emiatt annak az esetében, akinek szőke, világos vagy ősz színű a nemkívánatos szőrszála, a kezelés már nem  hatásos.

A sok sikertelen, egyszerűnek tűnő szőrtelenítési próbálkozás után egyértelművé vált, hogy az aprólékos, munkaigényes, szálankénti tűs epilálás az, ami eredményre vezet. A BLEND módszerrel végzett epilálás bizonyult a leghatásosabbnak, mert ez egyesíti a thermolízis és az elektrolízis hatását, ezzel fokozva a hatékonyságot.

Most már beszéljünk magáról az epilálás lényegéről és folyamatáról.

Végleges Tűs epilálás

Sajnos, nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy  egyáltalán nincs szüksége semmiféle szőrtelenítési eljárás igénybevételére. 

Munkám során, nap mint nap tapasztalom, hogy már egészen fiatal felnőtt korban gondot okoz a fokozott szőrnövekedés. Ez bárhol megjelenhet a testen, és ha ráadásul látható is, akkor az gátlásokhoz, önbizalomhiányhoz, befeléforduláshoz vezethet.

A fokozott szőrnövekedést (hirsutismus) kiválthatják bizonyos betegségek is, amik így ezek még inkább fokozzák ezt a problémát. Ilyen betegség lehet például a hormonális eredetű policisztás ovárium szindróma (PCOS). A változókorban lévő nők életét viszont  az arcon, állon vagy a pajesz vonalában megjelenő szőrszálak keseríthetik meg, amiket szinte naponta kellene csipesszel szedniük. Ezek a szálak ráadásul fokozatosan erősödnek így egyre zavaróbbá válnak.

A szőrtelenítési eljárásoknak a száma végtelen, de szinte egyik sem hozott vagy hoz végleges megoldást.

Már egy 1908-ban megjelent, Szépségápolás című könyvben ismertetik a galvánárammal történő szálankénti szőreltávolítást. Az ezzel a módszerrel végzett epilálás az áram vegyi hatására épült és hatásosnak bizonyult, de mégsem volt tökéletesnek mondható. A tű teljes hosszában keletkezett lúg ugyanis elpusztította ugyan a mátrixsejteket, de ezzel együtt, kimarta a szőrtüszőt is, gyakran atrophiás hegeket hagyva maga után.

Az elv jó volt, de csiszolásra szorult.

 

A kozmetikai ipar az orvostudománnyal karöltve, sokféle megoldással próbálkozott már, de eddig egyik sem hozott átütő sikert. Különböző szőrtelenítési eljárások jelentek meg, mint amilyen például az IPL vagy a lézer. Nagyon egyszerűnek és könnyűnek tüntek,  a várt siker mégis elmaradt. 

Ennek oka, hogy az eredményes kezeléshez a kezelt felületnek több, különféle kritériumnak kell megfelelnie. Ilyen például az, hogy, a szőrszálnak sötétnek, a bőrnek pedig világosnak kell lennie, mert a sötét szín nyeli el a sugarakat és így pusztítja el a mátrixsejtet. Emiatt annak az esetében, akinek szőke, világos vagy ősz színű a nemkívánatos szőrszála, a kezelés már nem  hatásos. 

 

A sok sikertelen, egyszerűnek tűnő szőrtelenítési próbálkozás után egyértelművé vált, hogy az aprólékos, munkaigényes, szálankénti tűs epilálás az, ami eredményre vezet. A BLEND módszerrel végzett epilálás bizonyult a leghatásosabbnak, mert ez egyesíti a thermolízis és az elektrolízis hatását, ezzel fokozva a hatékonyságot. 

Most már beszéljünk magáról az epilálás lényegéről és folyamatáról.

Tudni kell, hogy a szőrnövekedésnek 3 fázisa van.

  1. Anagén, vagyis  növekedési fázis, itt élő szőrszálról beszélünk.
  2. Katagén, vagyis hanyatló fázis, a szőr gyökere fokozatosan sorvad.
  3. Telogén, vagyis pihenő vagy kilökődési fázis, amelyben a szőrtüsző majdnem a bőr felszínén van.

Eredményesen az Anagén fázisban levő szőrszálat tudjuk kezelni. Ebben a fázisban még él a szőrszál és eredményes a kezelés.

Ezért előfordul, hogy egy adott szőrszálat több alkalommal is meg kell szúrni, mert éppen a 2. vagy a 3. fázisban van. A tűs epilálás hatékonyan és biztonságosan kezeli még a világos és ősz szálakat is, így nem kell kompromisszumokat kötni. Fontos jellemzője és nagy előnye a tűs epilálásnak, hogy a kezelt területet nem kell borotválni, mert mindig csak a meglévő, (kinőtt) szőrszálakat kezeljük.

Az eljárás lényege, hogy egy nagyon vékony tűt bevezetünk a szőrtüszőbe, ráadjuk az elektromos impulzust. Ennek hatására fehérjekicsapódás jön létre. Ez a folyamat irreversibilis azaz visszafordíthatatlan.. A szőrszálat termelő sejtek elpusztulnak. A tű bevezetése nem jár fájdalomérzettel, az áram-impulzus ideje alatt kissé  kellemetlen csípő érzés jelentkezhet.

Mi történik  a vendég érkezése után?

Megnézem a szőrtelenítő területet a bőr és a szőr állapotát.    

Felteszek  néhány kérdést a vendég  egészségi állapotával, valamint a kialakult állapottal kapcsolatosan. Amennyiben úgy ítélem meg, akkor megkezdődhet a vendég életének egy új szakasza, az, amiben a sima, szőrmentes bőr nem álom többé. Ez megváltoztatja az életét. Büszkén, gátlásoktól mentesen tud élni és élvezni az élet adta örömöket. A reggelek nem a tükör előtt, kezében csipesszel kezdődnek majd, helyette egy kicsit tovább nyújtózhat, vagy kényelmesen kávézhat.

Engedje meg, hogy segítsek ennek az állapotnak a megteremtésében, hogy részese lehessek a változásnak.

Jöjjön el, vágjon bele, lépjen rá a változás útjára! Együtt sikerülni fog!

Várom szeretettel.

 

A kezelés ára: 2.500 ft / 10 perc